Románia

Románia, Délkelet-Európa országa. A nemzeti főváros Bukarest. Romániát 1944-ben a szovjet csapatok elfoglalták, és 1948-ban a Szovjet Szocialista Köztársaságok Uniójának (Szovjetunió) műholdasává vált. Az ország 1948 és 1989 között kommunista uralom alatt állt, amikor Nicolae Ceaușescu román vezetõjének kormánya megbukott. 1990-ben ingyenes választásokat tartottak. 2004-ben az ország csatlakozott az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO), és 2007-ben az Európai Unió (EU) tagjává vált.

A román táj körülbelül egyharmadán hegyvidéki és egyharmados erdős, a maradékot hegyek és síkságok alkotják. Az éghajlat mérsékelt, és négy különálló évszak jellemzi. Románia jelentős természeti erőforrások gazdagságával rendelkezik: termékeny föld a mezőgazdaság számára; legelők állattenyésztéshez; erdők, amelyek kemény és lágy fákat biztosítanak; kőolajtartalékok; fémek, beleértve az aranyat és az ezüstöt az Apuseni-hegységben; számos folyó, amely vízenergiát szolgáltat; és a Fekete-tenger partvidéke, amely mind a kikötők, mind az üdülőhelyek helyszíne.

A román nép etnikai és kulturális jellegének nagy részét a római befolyás támasztja alá, ám ezt az ősi identitást folyamatosan átalakította Románia azon helyzete, amely a kontinentális migrációs fő útvonalak mentén áll. A románok azoknak az ókori rómaiaknak a leszármazottainak tekintik magukat, akik 105 Ce alatt a Traianus császár alatt meghódították Dél-Erdélyt, valamint a Duna-síkság északi részén és az Erdély medencéjében élt daciaknak. Az Aurelian császár 271-ben, a római kivonás idején, 271-ben a római telepesek és a dacok házasodtak össze, így új nemzet jött létre. A román nyelv latin gyökerei és a keleti ortodox hit, amelyhez a legtöbb román ragaszkodik, e két kultúra keverékéből fakadtak.

A hunok 5. században való megérkezésétől a Walachia és Moldva fejedelemségeinek a 14. században történő megjelenéséig a román nép gyakorlatilag eltűnt az írott történelemből. Ebben az időben Romániát nagy népvándorlások és lovas harcosok támadták meg, akik áthaladtak a Duna-síkságon. Úgy gondolják, hogy a szüntelen erőszak ellenére a románokat arra kényszerítették, hogy költözzenek, és biztonságot találtak a Kárpátokban. Ahogyan azt Helmuth von Moltke katonai főnök megjegyezte: "Az ellenállás szinte mindig haszontalannak bizonyult, a románok már nem tudtak más védekezésre gondolni, mint a repülés."

Az elkövetkező 600 évben a román föld harctereként szolgált szomszédaik egymásnak ellentmondó törekvéseihez. A románok nem voltak képesek ellenállni a császári nyomásnak először a bizánci és azután az oszmán törököktől délre Konstantinápolyban (jelenleg Isztambul), később a Habsburg birodalomtól nyugatra és Oroszországtól keletre.

1859-ben egyesítették Walachia és Moldva fejedelmeit, 1877-ben pedig a modern Romániának nyilvánították az Oszmán Birodalomtól való függetlenségüket. Ezt követte a cirill ábécé átalakulása a latin nyelvre és a hallgatók kivándorlása, akik Nyugat-Európában, különösen Franciaországban folytattak felsőoktatást.

Annak ellenére, hogy később európai nemzetállamként kezdett, a XX. Században számos világhírű értelmiségi született, köztük a zeneszerző Georges Enesco, a drámaíró Eugène Ionesco, a filozófus Emil Cioran, a vallástörténész Mircea Eliade és a Nobel-díjas George E. Palade. A II. Világháború előestéjén Rosa Goldschmidt Waldeck úr újságíró (Waldeck grófnő) ismertette legerősebb benyomását a románokról:

A kétezer éves súlyos idegen mesterek, a barbár inváziók, a száguldos hódítások, a gonosz hercegek, a kolera és a földrengések rendkívül jól érzékeltetik a románokat mindent, ami átmeneti és átmeneti. A túlélés tapasztalatai megtanították számukra, hogy minden esés előre nem látható lehetőségeket eredményezhet, és valahogy mindig ismét felállnak.