Forgó kerék, a rost fonalmá vagy fonalmá történő alakítására szolgáló korai gép, amelyet szövőszékre szövtek szövőszékre. A forgókereket valószínűleg Indiában találták ki, bár eredete homályos. A Közel-Keleten keresztül jutott el Európába az európai középkorban. Ez felváltotta a kézi fonás korábbi módszerét, amelyben az egyes szálakat a boton tartott gyapjútömegből vagy disztribúcióból kihúzták, összecsavarva folytonos szál kialakulásához, és feltekerve egy második botra vagy orsóra. A folyamat gépesítésének első lépése az orsó vízszintes helyzetű csapágyakba történő felszerelése volt, hogy egy nagy, kézzel hajtott kereket körülvevő zsinórral el lehessen forgatni. A rost tömegét hordozó distaffot a bal kézben tartottuk, és a kerék lassan jobbra fordult. A szálat az orsóval szemben szögben tartva megkapta a szükséges csavart.
A szász, vagy a szász kerék, amelyet Európában a 16. század elején vezettek be, egy orsót tartalmazott, amelyre a fonalat folyamatosan tekercselték; a distaff, amelyen a nyersszálat tartották, álló függőleges rúdmá vált, és a kereket egy lábfékkel működtetették, ezáltal megszabadítva a kezelő mindkét kezét.
A szövőszék javulása a 18. századi Nagy-Britanniában fonalhiányt és a mechanikus fonás iránti igényt váltott ki. Az eredmény egy sor találmány volt, amelyek a forgókereket az ipari forradalom motoros, gépesített részévé alakították.
