Sírepülő VK Vikersund HS225 2017 03 18 csapatverseny (Lehet 2024)
Síugrás, versenyképes sípálya, ahol a versenyzők a végén felfelé ívelő meredek felhajtón síelnek le, vagy egy felszállási pontot. A síelők ugrálnak a végétől, és a lehető legnagyobb vízszintes távolságot próbálják lefedni a levegőben.
A síugrás a franciaországi Chamonixban tartott 1924-es játékok óta szerepel a téli olimpián. A második, sokkal nagyobb domb hozzáadásával az 1964. évi olimpiához az esemény megoszlott, nagy dombugratást és normál (vagy kis) dombugratást hozva létre. A versenyek gondosan osztályozott és előkészített dombokon zajlanak, amelyeket a felszállási ponttól való távolság szerint osztályoznak, hogy a legtöbb síelő biztonságosan tudjon utazni, és továbbra is biztonságosan landoljon; a legidősebb nemzetközi események, beleértve az olimpiát is, 120 és 90 méterre (393,7 és 295,275 láb) vannak megtámadva - a nagy domb és a normál hegy. A téli olimpián mind az egyéni, mind a csoportos síugrás eseményeket ki lehet vetni. A síugrás világbajnoksága 1925-ben kezdődött a Fédération Internationale de Ski (FIS) irányítása alatt, és 1980-ban világbajnokságot hozták létre.A nők 2009-ig nem vettek részt a FIS világbajnokságon a síugrásban, és 2011-ben a nőket a normál-hegyi síugrással egészítették ki az oroszországi Szocsi 2014. évi téli olimpiai játékaihoz.
A síugrás a megközelítéssel vagy az emelkedéssel kezdődik, amely gyakran egy állványon vagy toronyon indul; az ugró leereszkedett helyzetben lecsökkenti a sebességet (akár 100 km / óra), amíg el nem éri a felszállást, ahol kifelé és felfelé forog. Mivel az ilyen nagy sebességgel lehet lefelé haladni, és ezzel egyidejűleg túl messzire kell szállni a hegy alján, a bírók felhatalmazást kapnak arra, hogy engedjék le az ugrás kiindulási pontját az ugrók maximális potenciális sebességének csökkentése érdekében.
A levegőben lévő versenyzők csak a testhelyzetre támaszkodhatnak, hogy maximalizálják ugrásukat. Az 1990-es évek elejéig a legtöbb jumper preferált pozíciója az volt, hogy a bokáktól messze előre hajoljon, térdük egyenesek, a sílécek párhuzamosak és kissé felfelé hajlottak. Ez a helyzet minimálisra csökkenti a szélállóságot, és hozzájárul az aerodinamikai emelő hatáshoz, hogy növelje az ugrás hosszát. A nyolcvanas évek közepén, Jan Boklöv, a svéd ugró azonban egy új technikát mutatott be, amely még nagyobb emelést biztosított: a V stílus. Ezt a helyzetet úgy érjük el, hogy a síléc hegyét kifelé mutat, ellentétes irányba, hogy V alakú legyen. Miután eredetileg nevetségessé vették a nem hagyományos stílusa miatt,Boklöv később a World Cup síugrók modelljévé vált, miután az 1988-as és 1989-es világkupán megnyerte az első helyét, és tudományos tesztekkel bizonyította, hogy a V stílusból származó kiemelkedő emelés megmutatta.
The landing of a jump is made on a steep section of the hill in a more upright position, with the shock of contact taken up by the knees and hips and one ski farther forward than the other (the telemark position). After the slope levels off, the jumper stops his forward momentum by turning. In addition to the judges’ ability to lower the starting point, other precautions are taken to prevent overjumping, including limits on ski length and ski-suit thickness (thicker suits permit more air to be trapped in the suit and thereby allow for longer jumps) and rules for the placement of bindings on skis. The hills have also been altered for safety; hills are now contoured to ensure that a jumper is rarely more than 3 to 4.5 metres (10 to 15 feet) above the ground during a jump.
Competitors make two jumps. Performance is decided partly by distance covered and partly by form, on the basis of style marks awarded by five judges. Concerning distance, a jump to the K-point (where the distance from the starting point equals the height of the hill) garners a jumper 60 points, with additional points added for each metre beyond the K-point. Style points are deducted for such errors as touching the ground with a hand after landing or not landing with one foot before the other.
Ski flying is similar to ski jumping in every respect except its scoring system, which emphasizes distance over style. Under ideal conditions top contestants are capable of leaps of over 200 metres (656 feet). Ski flying is not included in the Olympics.
